Szijjártó luxusrepülései botrányos pazarlásnak minősülnek; de azt, hogy a protokoll úgy alakult, hogy a legdrágább út „szükséges”, azt valaki engedélyezte. Mint ahogyan az akkor mezei vezérkari főnök, Ruszin‑Szendi Romulusz kétgépes repülőútja is ugyanebbe a kategóriába esik: indokolatlan, túlzó, és a katonai feladatot messze meghaladó VIP‑szintű utazás. A különbség csak annyi, hogy az egyik politikai, a másik katonai rangból fakadt – de ugyanúgy közpénz, ugyanúgy luxus, ésszerű magyarázat pedig ugyanúgy nincs. Az akkori kormányos – a „főnök” vagy engedélyezte, vagy szabad kezet adott – mindkét esetben felelős – nevezettek pedig éltek, vagy visszaéltek a lehetőséggel. Erre is van közmondásunk: a fejétől bűzlik a hal.